A passzív dohányzás hatásai

Dr. Mucsi János, Tüdőbeteg-gondozó, Gödöllő (AMEGA 2011. április)

Az alábbi cikk portálunkra történő átvételéhez az AMEGA című szakmai folyóirat főszerkesztője hozzájárult.

„Amit a dohányos saját magával tesz, az lehet a magánügye, de amit a cigarettafüstjével a nemdohányzóknak okoz, az egészen más. A passzív dohányzás az eddigi legnagyobb veszély, amely a dohányipart valaha is fenyegette.”
Roper Organization, 1978

A dohányfüst
Ma már közismert, hogy a dohányfüst több mint 4000 vegyi anyagot tartalmaz, amelyek közül 100-nál is több mérgező, és több mint 50 rákkeltő hatású. A dohányzás során keletkező füstöt két részre oszthatjuk. Főfüstnek nevezzük az égő cigaretta megszívása során belélegzett dohányfüstöt. A cigaretta égő végéből a megszívások közötti időben a levegőbe jutó füst pedig a mellékfüst. A főfüst és a mellékfüst összetevői hasonlóak, az egyes alkotórészek aránya viszont jelentősen eltérhet egymástól. A különbségek legfontosabb oka az, hogy a főfüst magasabb hőmérsékleten (900 −1000 °C) keletkezik, mint a mellékfüst (600 −700 °C). A mellékfüstben számos mérgező és rákkeltő vegyület (ammónia, nitrózaminok) és a szénmonoxid is magasabb koncentrációban található meg, mint a főfüstben. A dohányfüstben lévő egészségkárosító anyagoknak nincs biztonságos szintjük: nincs olyan kis mennyiségük, aminek a belégzése ne lenne ártalmas.

Típusos veszélyhelyzetek
2001−2002-ben hét európai város különféle nyilvános helyein mérték a dohányfüst jelenlétét. A legmagasabb értéket a bárokban és a diszkókban mérték: aki négy órát eltölt egy diszkóban, annyi dohányfüstöt szív be, mintha egy hónapig együtt lakna egy dohányzóval. Korábban már többször kimutatták, hogy egy bárban dolgozó felszolgáló kétszer vagy háromszor annyi füstöt lélegzik be, mintha dohányzókkal élne egy háztartásban.

Az Európai Unió számos tagállamában már tilos a munkahelyi és egyéb zárt közterületi dohányzás, így ezekben az országokban jelentősen csökkent a passzív dohányzás mértéke. Az otthoni dohányzás és a passzív dohányzás mértéke sem nőtt a közterületi dohányzás tilalmának bevezetése kapcsán, sőt, inkább csökkenés következett be, mert több százezren leszoktak a dohányzásról a korlátozó intézkedések hatására.
A passzív dohányzás leginkább az otthonokban veszélyezteti a nemdohányzók és a dohányzók egészségét. Különösen magas terhelést jelent a kis zárt terekben (autó) való dohányzás az ott tartózkodókra, a gyermekek jelenlétében történő dohányzás, illetve a várandós anyák cigarettázása a magzatukra nézve.

Dokumentumok listája

  • A passzív dohányzás hatásai (teljes cikk) | Letöltés

Döntöttem

Módszertani Központ telefonszáma

06-80-44-20-44

Tüdőgondozó kereső

Tények a dohányzásról

  • A dohányzás abbahagyását követően órákon belül javul a szaglás és az ízérzékelés.
  • A dohányzás abbahagyását követően már 12 óra elteltével csökken a vér szénmonoxid szintje, ezáltal oxigéndúsabb vér jut a szervekbe.
  • A dohányzás abbahagyását követően már 24 óra elteltével megkezdődik a hörgők regenerációja, 72 óra elteltével érezhetően könnyebbé válik a légzés, félév elteltével mérséklődik a köhögés és a nehézlégzés.
  • A dohányzás abbahagyását követően a szívinfarktus kockázata már egy év elteltével feleződik és öt év elteltével megközelíti a nemdohányzók kockázatát.
  • A dohányzás abbahagyását követően a tüdőrák kockázatának feleződési ideje öt év. Tíz-tizenöt év alatt megközelíti a soha nem dohányzók kockázatát.
  • A 2012-ben végzett felmérés szerint, a naponta dohányzók 1/4-e (25%), az alkalmi dohányzók közel fele (40%) próbált leszokni a dohányzásról a kérdést megelőző 6 hónapban. Azok közül, akik nem próbáltak meg a kérdezést megelőző 1 évben leszokni, a naponta dohányzók 1/5-e (21%) gondolt már a leszokásra.
  • A dohányzás abbahagyását követően nőknél csökken a vetélés, a terhesség alatti szövődmények, a koraszülés és a családi dohányzással is összefüggésbe hozható hirtelen csecsemőhalál kockázata.
  • A dohányzás abbahagyását követően férfiaknál csökken a merevedési zavar kialakulásának valószínűsége.
  • A dohányzás abbahagyását követően csökken az ínybetegségek, a szürkehályog és a csontritkulás kialakulásának valószínűsége.

Tények a dohányzásról

  • A füstmentes dohánytermékek használata is nikotinfüggőséghez vezethet.
  • A dohányzók esetében alacsonyabb a műtétet követő túlélési arány és magasabb a szövődmények előfordulásának gyakorisága, mint a nemdohányzóknál.
  • 2010-ben 20.470 ember halt meg dohányzás következtében kialakuló egészségkárosodás miatt, amely az összes halálozás egyhatodát (16%) adja.
  • 2010-ben, a korai halálozások (65 éves kor előtti) közel harmadát (29%) a dohányzás okozta és a dohányzás miatt elhunytak közül minden második 65 évnél fiatalabb volt.
  • Átlagosan, a dohányzó férfiak legalább 16, a dohányzó nők legalább 19 évvel rövidítik meg életüket.
  • A tüdőrák halálozását tekintve Magyarország világelső és ennek a betegségnek a 90 százaléka a dohányzásnak tulajdonítható.
  • A rendszeresen napi 20 szál cigarettát elszívók körében 15-ször gyakoribb a tüdőrák és 12-szer gyakoribb a COPD előfordulása, mint a nemdohányzóknál. A kockázat növekszik a dohányzással töltött évek és a naponta elszívott cigaretták számával.
  • Évente mintegy hat millió ember idő előtti halálát okozzák a dohányzás következtében kialakuló betegségek. További, mintegy hatszázezer nemdohányzó halála a passzív dohányzás következtében elszenvedett egészségkárosodás következménye. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, 2030-ra előreláthatóan évente nyolc millióan halnak meg dohányzással összefüggő betegségek miatt.
  • Az alacsony kátrány-, illetve nikotin tartalmú dohánytermékek használata nincs számottevő hatással a szívkoszorúér betegségek előfordulásának csökkentésére.

Költség kalkulátor

Kiszámolta már valaha, hogy mennyit költ egy hét alatt, egy hónap alatt, vagy egy év alatt cigarettára?

A következő pontok kitöltésével megállapíthatja, hogy mennyit takaríthat meg, ha leszokik a dohányzásról és azt az összeget mire költheti a dohányzás helyett.

Módszertani Központ telefonszáma
06-80-44-20-44

1 hét 3 alkalommal elmehet moziba
1 hónap Kétszer elmehet párjával színházba, úgy, hogy előtte étteremben vacsorázik
1 év 120 cm-es LED okos televíziót vásárolhat
1 hét Elmehet kozmetikushoz egy komplex arckezelésre
1 hónap Megcsináltathatja nyílászárói szigetelését, ezzel csökkentheti fűtési költségét
1 év 1 hétre elutazhat párjával egy tengerparti szállodába
1 hét Családjával elmehet strandra, vagy fedett élményfürdőbe
1 hónap Vásárolhat egy okostelefont
1 év Lecserélheti konyhabútorát

Módszertani Központ telefonszáma
06-80-44-20-44

Ezek a dohányzás közvetlen és könnyen kiszámítható költségei. A dohányzás azonban ennél sokkal többe kerül Önnek és az egész társadalomnak. A dohányosok és a környezetükben élők gyakrabban szenvednek felső légúti megbetegedésekben, tüdőgyulladásban és esetükben nagyobb a szív-és érrendszeri megbetegedések, a krónikus obstruktív tüdőbetegség és a daganatos betegségek előfordulásának kockázata. Dohányzó szülők gyermekeinél gyakoribb a tüdőgyulladás, a középfülgyulladás és az asztma előfordulása. A betegségek kezelésére használt gyógyszerek és a kieső munkanapok további költségekkel járnak. Ugyanakkor, a dohányzás költségeit a nemdohányzók is fizetik az egészségügyi hozzájárulás által, passzív dohányzás révén pedig elszenvedik annak káros hatásait. A magyarországi dohányzás miatt fellépő, egyéni és állami összes kiadás, illetve bevétel szaldója 80 milliárd forint veszteség volt 2010-ben.

Fagerström nikotinfüggés teszt

1. Ébredés után mennyi idővel gyújt rá az első cigarettára?

2. Problémát okoz-e Önnek, ha olyan helyen van, ahol nem lehet rágyújtani?

3. A nap folyamán melyik cigarettát élvezi a legjobban?

4. Naponta hány cigarettát szokott elszívni?

5. Többet szív reggel, mint a nap hátralévő részében?

6. Rá szokott-e gyújtani olyankor is, amikor olyan beteg, hogy fel sem tud kelni az ágyból?

Nagyon alacsony függés (0-2 pont):

Az alacsony pontszám arra utal, hogy nikotin függése nagyon alacsony mértékű, ezért a leszokás folyamata során valószínűleg nincs szüksége nikotinpotló terápiára (NPT). Ettől függetlenül javasolt, hogy leszokás támogatással foglalkozó szakember segítségével menjen végig a folyamaton, aki fel tudja ismerni az esetleg jelentkező megvonási tüneteket.

Alacsony függés (3-4 pont):

A pontszám alapján, az Ön nikotin függése alacsony mértékű. Bölcs döntés, ha elhatározza magát és még most leszokik, mielőtt nikotin függése erőteljesebbé válna. A leszokás folyamata során szüksége lehet nikotinpotló terápiára (NPT) a megvonási tünetek megelőzése érdekében. Az Ön esetében javasolt NPT típus és dózis pontosítása végett keressen meg egy leszokás támogatással foglalkozó szakembert!

Közepes függés (5 pont):

A pontszám alapján, az Ön nikotin függése közepes mértékű. Ha nem szokik le most, nikotin függése hamarosan súlyos mértéket ölthet. A leszokás folyamata során nagy valószínűséggel szüksége lesz nikotinpotló terápiára (NPT), akár kombinációban, a megvonási tünetek megelőzése érdekében. Az Ön esetében javasolt NPT típus és dózis pontosítása végett keressen meg egy leszokás támogatással foglalkozó szakembert!

Magas függés (6-7):

A pontszám alapján, az Ön nikotin függése magas mértékű. A leszokás folyamata során szüksége lesz nikotinpotló terápiára (NPT), akár kombinációban, a megvonási tünetek megelőzése érdekében. Az Ön esetében javasolt NPT típus és dózis pontosítása végett keressen meg egy leszokás támogatással foglalkozó szakembert!

Nagyon magas függés (8-10 pont):

A pontszám alapján, az Ön nikotin függése nagyon magas mértékű. Ezen a szinten, már nem Ön irányítja az életét, hanem függőségének tárgya. Keressen meg egy leszokás támogatással foglalkozó szakembert annak érdekében, hogy közösen megtalálják az Ön esetében legalkalmasabbnak ítélt nikotinpotló, vagy gyógyszeres terápiát!

Módszertani Központ telefonszáma
06-80-44-20-44

Tájékozódjon honlapunkon a leszokás támogatás lehetőségeiről és válassza ki az Ön számára legalkalmasabb módszert! Hívja ingyenes zöld számunkat, hogy erre képzett szakemberek otthona kényelméből, telefonon keresztül, segítsék Önt a leszokásban!