Gyakori kérdések

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alábbiakban összeszedtünk néhány dohányzás leszokással kapcsolatban felmerült, nekünk küldött kérdést és természetesen a rá adott válaszokat is.

Amennyiben Ön is szeretne tőlünk kérdezni, a "Szakember válaszol" menüpontban megteheti.

„Szeretnék leszokni a cigiről, de félek, hogy meghízom. Gondolkodom azon, hogy valamilyen diétába kezdjek, mielőtt leteszem a cigit. Mit tudnának javasolni nekem?”
/Éva/

Kedves Éva!
Átlagosan kb. 3-5 kg súlygyarapodás fordulhat elő a cigaretta letétele után, de ebben nagy egyéni különbségek is lehetnek. Legalább 40 kg plusz súlyt kellene felszedni ahhoz, hogy a dohányzással összemérhető mértékű kockázatot jelentsen a súlygyarapodás.
A diétázás és a leszokás külön-külön is komoly és nehéz viselkedésváltozás. Mivel a dohányzás messze veszélyesebb, ezért érdemes először a dohányzás abbahagyására koncentrálnia. Az evés korlátozása helyett a mérsékelt testmozgást nagyon is javasolni tudom Önnek, a leszokni vágyók többségének ez nemcsak a felkúszó kilók kordában tartása miatt, hanem jó stresszcsökkentő hatása miatt is hasznosnak szokott bizonyulni.

 

„Két napja nem dohányzom, de majd megőrülök, annyira rágyújtanék. Mit tegyek?”
/Péter/

Kedves Péter!
Először is nagyon gratulálok Önnek, hogy a leszokás mellett döntött, s hogy már két napja füstmentes!
A nikotin iránti sóvárgás csillapítására a sok-sok folyadékfogyasztást és a figyelemelterelő tevékenységeket tudom javasolni. A nikotinéhség hullámokban tör rá az emberre, s pár perc alatt le is cseng, sokaknak az segít átlendülni ezen a hullámon, ha belevetik magukat valamilyen tevékenységbe, ami a lehető legnagyobb mértékben eltereli a figyelmüket. Sokan ilyenkor új vagy régóta nem gyakorolt hobbikba kezdenek bele, mozgósítják a családtagokat, barátokat és igyekeznek programokban minél színesebbé tenni a leszokást követő első pár napot.

 

„Mennyi ideig tarthatnak a megvonási tünetek?”

Kedves Kérdező!
A megvonási tünetek többsége 2-4 hét alatt lecseng, egyedül a megnövekedett étvágy az, ami hosszabb időn át is fennállhat, az is maximum 10 hétig lehet jellemző.

 

„Fontolgatom, hogy veszek magamnak elektromos cigarettát. Mennyire lehet hatékony így a leszokás?”
/Kati/

Kedves Kati!
Az elektromos cigarettát nem tartják számon a bizonyítottan hatékony leszokást támogató módszerek között. A viselkedéses függőséget fenntartja azáltal, hogy a jól megszokott, tipikus helyzetekben az ember ugyanúgy nyúl érte, mint a valódi cigarettáért és sajnos gyakran előfordul, hogy az elektromos cigaretta elromlását vagy elhagyását követően, a leszokók ismét visszatérnek a dohányzáshoz.

 

„Egyre gyakrabban köhögök, így erősen fontolgatom, hogy végleg leszokom a cigiről. Amikor korábban letettem pár hétre, akkor borzasztóan ingerült és elviselhetetlen voltam. Mások, hogy vészelik át a kezdeti időszakot?”
/Sanyi/

Kedves Sanyi!
Valóban az egyik legfontosabb, amit tehet az egészsége érdekében, hogy abbahagyja a dohányzást. A cigaretta letétele utáni kezdeti időszak egy érzékeny periódus, amikor előfordulhat, hogy türelmetlenebb, s ingerlékenyebb, mindez a nikotin megvonási tünetekből adódhat. Ilyenkor érdemes a család vagy barátok támogatását, türelmét kérni. Átmeneti időszakról van szó, aminek a gyümölcse az Ön teljes füstmentessége lesz. Kérdésére válaszolva, nincs két egyforma leszokó, számos sikeres próbálkozás született már meg, mellyel igyekeztek a személyek könnyebbé tenni ezt az időszakot. Különböző relaxációs technikák alkalmazása, testmozgás, örömteli tevékenységek gyűjtése, pénzmegtakarítás, valamint a leszokással együtt járó nyereségek számba vétele egyaránt segítségére lehet a leszokásban.

 

„Leszokóban vagyok, már csökkentettem az elszívott cigaretták számát, de a reggeli első szálról nem bírok lemondani. Miért van ez? Mit tegyek? Kávé mellett szívom, ne kávézzak?”

Kedves Kérdező!
Azért érezheti úgy, hogy a reggeli első szál, annyira hiányzik Önnek, mert az éjszaka folyamán a nikotin jelentősen kiürült a szervezetéből, s az emberi szervezet, mint egy nikotintartály, igyekszik feltölteni magát.
A kávé és a cigarettázás szétválasztása sok leszokónak kihívást jelent, ugyanakkor nem lehetetlen vállalkozás. Vannak akik a kávéról való lemondás mellett döntenek, de olyanok is, akik máshogy törik meg a kávé és cigi kettősét. A reggeli ritmuson, kávézási szokásokon történő változtatás is sokaknak sikerrel jár. Más ízesítésű kávé, a reggeli tevékenységek más sorrendje (nem rágyújtani a kávé mellett, hanem csak utána félórával), más helyszínen elfogyasztani a kávét, kávé mellett más egyéb figyelemelterelő tevékenységet alkalmazni stb. egyaránt hasznos stratégiának szoktak bizonyulni. Érdemes lehet kipróbálgatni több mindent is, azért hogy megtalálhassa azt, hogy az Ön számára melyik új füstmentes reggeli rituálé a legszimpatikusabb.

 

„25 éve dohányzom, még sosem tettem le ezalatt, van értelme most leszokáson gondolkodnom?”
/Gábor/

Kedves Gábor!
Hasonlóan hosszú vagy akár még hosszabb dohányzói múltra visszatekintő emberek is sikerrel letették már a cigarettát. Már párórás füstmentességnek is megtapasztalható a jótékony hatása a szervezeten. Kérem, hogy keressen meg bennünket telefonon, hogy beszélhessünk a különböző lehetőségekről. A dohányzásról leszokás megkönnyíthető ugyanis bizonyos viselkedéses technikák, stratégiák segítségével.

 

„Eldöntöttem, hogy leszokom. Olvastam korábban valahol valamilyen dohányos naplóról, de nem találom. Hogy néz ki egy ilyen? Mire jó”
/Réka/

Kedves Réka!
Kérem, hogy látogasson el a leteszemacigit.hu oldalára, onnan letölthető ugyanis Dohányzási Napló és egyéb hasznos tudnivalókat is olvashat, amik megkönnyíthetik a leszokás napjára való készülést. A napló lehetővé teszi többek között azt, hogy még pontosabb képet kapjon a dohányzási szokásairól, hogy felszámolja az automatikus rágyújtásokat, s azonosíthassa a magas rizikójú helyzeteket, amikre ezáltal felkészülhet és nagyobb sikerrel futhat neki a leszokási folyamatnak.

 

„Az anyósom nikotinos tapasszal szokott le, gondolkodom, hogy én is vásárolok magamnak. Önök javasolják-e?”
/Klári/

Kedves Klári!
A nikotinpótló eljárások rásegíthetnek a folyamatra, enyhíthetik a nikotin iránti sóvárgást, illetve a megvonási tüneteket. A tapasz ugyanakkor nem csodaszer, a fizikai függőséget hivatott kezelni, de a dohányzás hátterében még viselkedéses és pszichológiai függőségről is beszélhetünk. Amennyiben igyekszik felszámolni a tipikus helyzetekhez és érzelmekhez kötődő rágyújtásokat, s mellette még nikotintapaszt is használ, nagyobb sikerrel vetheti bele magát a leszokásba. Szívesen nyújtunk Önnek akár telefonon is segítséget egy viselkedéses alapú tanácsadás keretében.

Döntöttem

Módszertani Központ telefonszáma

06-80-44-20-44

Tüdőgondozó kereső

Tények a dohányzásról

  • A dohányzás abbahagyását követően órákon belül javul a szaglás és az ízérzékelés.
  • A dohányzás abbahagyását követően már 12 óra elteltével csökken a vér szénmonoxid szintje, ezáltal oxigéndúsabb vér jut a szervekbe.
  • A dohányzás abbahagyását követően már 24 óra elteltével megkezdődik a hörgők regenerációja, 72 óra elteltével érezhetően könnyebbé válik a légzés, félév elteltével mérséklődik a köhögés és a nehézlégzés.
  • A dohányzás abbahagyását követően a szívinfarktus kockázata már egy év elteltével feleződik és öt év elteltével megközelíti a nemdohányzók kockázatát.
  • A dohányzás abbahagyását követően a tüdőrák kockázatának feleződési ideje öt év. Tíz-tizenöt év alatt megközelíti a soha nem dohányzók kockázatát.
  • A 2012-ben végzett felmérés szerint, a naponta dohányzók 1/4-e (25%), az alkalmi dohányzók közel fele (40%) próbált leszokni a dohányzásról a kérdést megelőző 6 hónapban. Azok közül, akik nem próbáltak meg a kérdezést megelőző 1 évben leszokni, a naponta dohányzók 1/5-e (21%) gondolt már a leszokásra.
  • A dohányzás abbahagyását követően nőknél csökken a vetélés, a terhesség alatti szövődmények, a koraszülés és a családi dohányzással is összefüggésbe hozható hirtelen csecsemőhalál kockázata.
  • A dohányzás abbahagyását követően férfiaknál csökken a merevedési zavar kialakulásának valószínűsége.
  • A dohányzás abbahagyását követően csökken az ínybetegségek, a szürkehályog és a csontritkulás kialakulásának valószínűsége.

Tények a dohányzásról

  • A füstmentes dohánytermékek használata is nikotinfüggőséghez vezethet.
  • A dohányzók esetében alacsonyabb a műtétet követő túlélési arány és magasabb a szövődmények előfordulásának gyakorisága, mint a nemdohányzóknál.
  • 2010-ben 20.470 ember halt meg dohányzás következtében kialakuló egészségkárosodás miatt, amely az összes halálozás egyhatodát (16%) adja.
  • 2010-ben, a korai halálozások (65 éves kor előtti) közel harmadát (29%) a dohányzás okozta és a dohányzás miatt elhunytak közül minden második 65 évnél fiatalabb volt.
  • Átlagosan, a dohányzó férfiak legalább 16, a dohányzó nők legalább 19 évvel rövidítik meg életüket.
  • A tüdőrák halálozását tekintve Magyarország világelső és ennek a betegségnek a 90 százaléka a dohányzásnak tulajdonítható.
  • A rendszeresen napi 20 szál cigarettát elszívók körében 15-ször gyakoribb a tüdőrák és 12-szer gyakoribb a COPD előfordulása, mint a nemdohányzóknál. A kockázat növekszik a dohányzással töltött évek és a naponta elszívott cigaretták számával.
  • Évente mintegy hat millió ember idő előtti halálát okozzák a dohányzás következtében kialakuló betegségek. További, mintegy hatszázezer nemdohányzó halála a passzív dohányzás következtében elszenvedett egészségkárosodás következménye. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, 2030-ra előreláthatóan évente nyolc millióan halnak meg dohányzással összefüggő betegségek miatt.
  • Az alacsony kátrány-, illetve nikotin tartalmú dohánytermékek használata nincs számottevő hatással a szívkoszorúér betegségek előfordulásának csökkentésére.

Költség kalkulátor

Kiszámolta már valaha, hogy mennyit költ egy hét alatt, egy hónap alatt, vagy egy év alatt cigarettára?

A következő pontok kitöltésével megállapíthatja, hogy mennyit takaríthat meg, ha leszokik a dohányzásról és azt az összeget mire költheti a dohányzás helyett.

Módszertani Központ telefonszáma
06-80-44-20-44

1 hét 3 alkalommal elmehet moziba
1 hónap Kétszer elmehet párjával színházba, úgy, hogy előtte étteremben vacsorázik
1 év 120 cm-es LED okos televíziót vásárolhat
1 hét Elmehet kozmetikushoz egy komplex arckezelésre
1 hónap Megcsináltathatja nyílászárói szigetelését, ezzel csökkentheti fűtési költségét
1 év 1 hétre elutazhat párjával egy tengerparti szállodába
1 hét Családjával elmehet strandra, vagy fedett élményfürdőbe
1 hónap Vásárolhat egy okostelefont
1 év Lecserélheti konyhabútorát

Módszertani Központ telefonszáma
06-80-44-20-44

Ezek a dohányzás közvetlen és könnyen kiszámítható költségei. A dohányzás azonban ennél sokkal többe kerül Önnek és az egész társadalomnak. A dohányosok és a környezetükben élők gyakrabban szenvednek felső légúti megbetegedésekben, tüdőgyulladásban és esetükben nagyobb a szív-és érrendszeri megbetegedések, a krónikus obstruktív tüdőbetegség és a daganatos betegségek előfordulásának kockázata. Dohányzó szülők gyermekeinél gyakoribb a tüdőgyulladás, a középfülgyulladás és az asztma előfordulása. A betegségek kezelésére használt gyógyszerek és a kieső munkanapok további költségekkel járnak. Ugyanakkor, a dohányzás költségeit a nemdohányzók is fizetik az egészségügyi hozzájárulás által, passzív dohányzás révén pedig elszenvedik annak káros hatásait. A magyarországi dohányzás miatt fellépő, egyéni és állami összes kiadás, illetve bevétel szaldója 80 milliárd forint veszteség volt 2010-ben.

Fagerström nikotinfüggés teszt

1. Ébredés után mennyi idővel gyújt rá az első cigarettára?

2. Problémát okoz-e Önnek, ha olyan helyen van, ahol nem lehet rágyújtani?

3. A nap folyamán melyik cigarettát élvezi a legjobban?

4. Naponta hány cigarettát szokott elszívni?

5. Többet szív reggel, mint a nap hátralévő részében?

6. Rá szokott-e gyújtani olyankor is, amikor olyan beteg, hogy fel sem tud kelni az ágyból?

Nagyon alacsony függés (0-2 pont):

Az alacsony pontszám arra utal, hogy nikotin függése nagyon alacsony mértékű, ezért a leszokás folyamata során valószínűleg nincs szüksége nikotinpotló terápiára (NPT). Ettől függetlenül javasolt, hogy leszokás támogatással foglalkozó szakember segítségével menjen végig a folyamaton, aki fel tudja ismerni az esetleg jelentkező megvonási tüneteket.

Alacsony függés (3-4 pont):

A pontszám alapján, az Ön nikotin függése alacsony mértékű. Bölcs döntés, ha elhatározza magát és még most leszokik, mielőtt nikotin függése erőteljesebbé válna. A leszokás folyamata során szüksége lehet nikotinpotló terápiára (NPT) a megvonási tünetek megelőzése érdekében. Az Ön esetében javasolt NPT típus és dózis pontosítása végett keressen meg egy leszokás támogatással foglalkozó szakembert!

Közepes függés (5 pont):

A pontszám alapján, az Ön nikotin függése közepes mértékű. Ha nem szokik le most, nikotin függése hamarosan súlyos mértéket ölthet. A leszokás folyamata során nagy valószínűséggel szüksége lesz nikotinpotló terápiára (NPT), akár kombinációban, a megvonási tünetek megelőzése érdekében. Az Ön esetében javasolt NPT típus és dózis pontosítása végett keressen meg egy leszokás támogatással foglalkozó szakembert!

Magas függés (6-7):

A pontszám alapján, az Ön nikotin függése magas mértékű. A leszokás folyamata során szüksége lesz nikotinpotló terápiára (NPT), akár kombinációban, a megvonási tünetek megelőzése érdekében. Az Ön esetében javasolt NPT típus és dózis pontosítása végett keressen meg egy leszokás támogatással foglalkozó szakembert!

Nagyon magas függés (8-10 pont):

A pontszám alapján, az Ön nikotin függése nagyon magas mértékű. Ezen a szinten, már nem Ön irányítja az életét, hanem függőségének tárgya. Keressen meg egy leszokás támogatással foglalkozó szakembert annak érdekében, hogy közösen megtalálják az Ön esetében legalkalmasabbnak ítélt nikotinpotló, vagy gyógyszeres terápiát!

Módszertani Központ telefonszáma
06-80-44-20-44

Tájékozódjon honlapunkon a leszokás támogatás lehetőségeiről és válassza ki az Ön számára legalkalmasabb módszert! Hívja ingyenes zöld számunkat, hogy erre képzett szakemberek otthona kényelméből, telefonon keresztül, segítsék Önt a leszokásban!